Hónap: 2021 Augusztus

A Kormány 469/2021. Korm. rendelete a tervezhető fogászati ellátások, a rehabilitációs ellátások, valamint a tervezhető invazív beavatkozások veszélyhelyzeti rendjéről

2021. augusztus 6-án kihirdetésre került, 2021. augusztus 9-én pedig hatályba lépett a 469/2021. (VIII. 6.) Kormányrendelet, amely meghatározza a tervezhető fogászati ellátások, a rehabilitációs ellátások, valamint a tervezhető invazív beavatkozások veszélyhelyzeti rendjét az alábbiak szerint: A fenti egészségügyi ellátásokra (ide nem értve a vérvételt és az injekció beadását) bejelentkező betegek ellátásának feltétele, hogy a 6.

Bővebben

A belügyminiszter 25/2021. (VIII. 6.) BM rendelete a szomszédos országok Magyarországgal határos közigazgatási egységei lakosságának koronavírus elleni védelmével összefüggő határátkelőhelyek és oltópontok kijelöléséről

2021. augusztus 7-én hatályba lépett a belügyminiszter 2021. augusztus 6-án kihirdetett, 25/2021. (VIII. 6.) BM-rendelete, miszerint a 348/2021. (VI. 22.) Korm. rendelet 1. mellékletében foglalt Ukrajna – Kárpátontúli terület; Románia – Temes megye, Arad megye, Bihar megye és Szatmár megye; Szerb Köztársaság – Nyugat-bácskai körzet, Észak-bácskai körzet, Észak-bánsági körzet; Horvát Köztársaság – Muraköz megye, Kapronca-Kőrös

Bővebben

A Kormány 468/2021. (VIII. 6.) Kormányrendelete módosította a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásait

2021. augusztus 6-án kihirdetésre került, 2021. augusztus 7-én pedig hatályba lépett a 468/2021. (VIII. 6.) Kormányrendelet, amely a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendeletet módosítja aképpen, hogy bővíti a rendelet hatálya alá nem tartozók körét. Eszerint a 408/2020. (VIII. 30.) Kormányrendelet hatálya 2021. augusztus 7-étől nem terjed ki azokra a

Bővebben

A Kormány 457/2021. (VIII. 3.) Kormányrendelete az augusztus 20-i állami ünnep, valamint egyes nemzetközi rendezvények megrendezésére vonatkozó eltérő szabályokról

2021. augusztus 3-án kihirdetésre került, 2021. augusztus 4-én pedig hatályba lépett a 457/2021. (VIII. 3.) Kormányrendelet, amely arról rendelkezik, hogy a 2021. augusztus 18-22. között, az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepe keretében megrendezésre kerülő állami és önkormányzati rendezvények, a 2021. szeptember 2-5. között megrendezésre kerülő FEI Négyesfogathajtó Európa-bajnokság, valamint a 2021. szeptember

Bővebben

A Kormány 449/2021. (VII. 29.) Kormányrendelete a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről

2021. július 29-én kihirdetésre került, és 2021. augusztus 1-jén hatályba lépett a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló 449/2021. (VII. 29.) Kormányrendelet. A rendelet rögzíti, hogy veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi szolgáltatók tekintetében az alapellátást, ügyeleti ellátást, járóbeteg-szakellátást, diagnosztikát, fekvőbeteg-szakellátást, mentést igénylő ellátást, betegszállítást, bentlakásos szociális vagy gyermekvédelmi intézményben szervezett egészségügyi ellátást, fegyveres és rendvédelmi

Bővebben

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 22/2021. (VII. 27.) MNB rendelete a jegybanki alapkamat mértékéről

2021. július 27-én kihirdetésre került, és 2021. július 28-án hatályba is lépett a 22/2021. (VII. 27.) MNB rendelet, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának döntésére tekintettel a rendelet hatályba lépésének napjától a jegybanki alapkamat mértéke 1,20%.

Bővebben

A külgazdasági és külügyminiszter 30/2021. (VII. 26.) KKM rendelete a védettségi igazolások egyoldalú elismeréséről szóló 17/2021. (V.22.) KKM rendelet Oroszországi Föderációval összefüggő módosításáról

2021. július 26-án kihirdetésre került, és aznap este 22 órakor hatályba is lépett a 30/2021. (VII. 26.) KKM rendelet, amely A védettségi igazolványok egyoldalú elismeréséről szóló 17/2021. (V.22.) KKM rendeletet módosítja aképpen, hogy Magyarország a védettségi igazolásokat a rendelet hatályba lépésének napjától az Oroszországi Föderáció tekintetében is egyoldalúan elismeri.

Bővebben

A külgazdasági és külügyminiszter 29/2021. (VII. 23.) KKM rendelete a védettségi igazolások egyoldalú elismeréséről szóló 7/2021. (IV.29.) KKM rendelet Üzbég Köztársasággal összefüggő módosításáról

2021. július 23-án kihirdetésre került a 29/2021. (VII.23.) KKM rendelet, amely a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásának megállapításáról szóló 7/2021. (IV.29.) KKM rendeletet módosítja tekintettel arra, hogy Magyarország a védettségi igazolások kölcsönös elfogadására vonatkozó kétoldalú megállapodást kötött az alábbi országokkal: Üzbég Köztársaság – a megállapodás 2021. július 24-én lépett hatályba Zöld-foki Köztársaság – a megállapodás 2021.

Bővebben
[clean-login]