Két szlovák tulajdonú, de magyar nyelvű webáruház lekapcsolását rendelte el a GVH szeptemberben a részletes vizsgálat lezárultáig, melyek különböző típusú elektromos cigarettákat – köztük Elf Bar termékeket – hirdetnek a magyar vásárlóknak. A Gazdasági Versenyhivatal a Bensons Europe s.r.o. és a Vaper s.r.o. vállalkozások elleni vizsgálatot még a nyáron indította, mert a fogyasztók a cégek honlapjai alapján legálisan árusíthatónak gondolhatják az általuk forgalmazott és a fiatalok körében nagyon népszerű termékeket, holott hazánkban mind a nikotin tartalmú elektronikus cigaretták, mind a nikotinmentes, ízesített, dohányzást imitáló elektronikus eszközök forgalmazása és távértékesítése tiltott.
Jelen intézkedés célja, hogy a termékek az eljárás lezárultáig ne juthassanak el a hazai fogyasztókhoz. Az Elf Barral mind az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), mind a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) foglalkozott, szabályozási, tájékoztató és információs tartalmakat jelentettek meg róla, előbbi kilenc féle Elf Bar laboratóriumi vizsgálata során megállapította, hogy egyes termékeknél a nikotinmennyiség magasabb, másoknál pedig alacsonyabb, mint amit a csomagoláson feltüntettek, ám a legtöbb esetben meghaladja a hazai jogszabályok által lehetővé tett 20 mg/ml-t, s még a nikotinmentes verzióban is kimutatható a nikotin.
A két érintett webshop egyike már nem elérhető, míg a másik webáruház továbbra is működik, ezért a vállalkozással (Bensons Europe s.r.o.) szemben a GVH elrendelte a döntés végrehajtását, valamint pénzbírságot szabtak ki a cégre és annak ügyvezetőjére, amely egészen addig növekszik, amíg a vállalkozás nem teljesíti az intézkedést.