Újabb illetékmentességek 2016. januártól

2016. január 1-jén léptek hatályba az egyes hatósági eljárások illetékének és igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetéséről szóló 2015. évi CXCIV. törvény illetéktörvényt módosító rendelkezései, melyek alapvető célja, hogy csökkentsék az állampolgárok szükségszerű okmánycseréből adódó adminisztrációs és anyagi terheit.

Ennek megfelelően januártól ingyenes a személyi igazolvány és lakcímkártya kiadására irányuló eljárás, valamint a diákigazolvány kiállítása és első alkalommal a jogosítvány kiadása is. Ingyenesen állítják ki továbbá az ellopott okmányokat, a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványát, illetve évente négy alkalommal a hatósági erkölcsi bizonyítványt. Illetékmentes lett a vállalkozói igazolvánnyal és az üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárás és azon eljárás is, amely a családi állapot változásból eredő névváltozás miatt indult.

A cégeket érintő újdonság, hogy januártól illetékmentes a cégkivonat, cégbizonyítvány és cégmásolat kiállítása, illetve a cég cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratainak elektronikus úton történő megküldése, amennyiben azt a cég tagja vagy képviselője kéri. Ezen túlmenően a számviteli beszámolók közzétételéért sem kell idéntől a társaságoknak igazgatási szolgáltatási díjat fizetniük.