A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Chocolate Brown szolárium franchise hálózatot üzemeltető Sun System Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szoláriumainak népszerűsítésekor reklámüzeneteivel megtévesztette a fogyasztókat, és ezáltal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott.
A vállalkozás a szoláriumok illetve „Csokicsövek” reklámkampányaiban azt állította, hogy azok „egészségesek”, „bőrkímélőek”, „hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez azáltal, hogy „1,7 perc alatt 1000 NE” D-vitamint termelnek”, illetve hogy „az egészségi állapot megőrzésével, javításával, a betegségek megelőzésével, kockázatuk csökkentésével kapcsolatos hatásokkal rendelkeznek, különösen az influenza elleni védekezéssel összefüggésben”.
A GVH álláspontja szerint a Sun System Kft. üzenetei azt a benyomást kelthették a fogyasztókban, hogy náluk egészséges, az emberi szervezetet nem károsító módon barnulhatnak, holott a tudomány jelenlegi állása szerint a szoláriumozás – a bőrrák kialakulásának fokozott veszélye folytán –hosszabb távon kedvezőtlen hatást gyakorol az egészségre és gyorsítja a bőr öregedését.
A cég részben elismerte a jogsértést és felhagyott kifogásolt kommunikációjával, sőt franchise partnerei figyelmét is felhívta, hogy tartózkodjanak az egészséggel kapcsolatos állításoktól, ezért a GVH eltekintett a bírság kiszabásától, ehelyett kötelezettségek végrehajtását írta elő a vállalkozásnak.
A versenyhivatal határozata szerint visszatérítés jár minden fogyasztónak, aki a megtévesztő reklámokkal érintett időszakban (2018 márciusa és 2019 márciusa között) vásárolta első bérletét a szolárium-hálózatban. A cég továbbá fogyasztói tudatosságot növelő kampányt bonyolít le a szoláriumozás általános kockázatairól és hatásairól, továbbá belső vállalati megfelelési programot kell bevezetnie, melyet franchise partnerei számára is kötelezővé kell tennie.