Augusztus 30-ig kötelező regisztrálni a jövőre induló cégkapura

A cégkapu tulajdonképpen az Ügyfélkapu vállalkozások számára készült verziója. 2018. január 1-jétől kezdve a hivatalok ezen keresztül kommunikálhatnak és küldhetnek hivatalos iratokat a vállalkozásoknak, mely ugyanolyan jogi hatással bír majd, mintha leveleztek volna. A regisztráció a cégek számára kötelező, erre 2017. július 1. és augusztus 30. között van lehetőség. Azt viszont még pontosan nem tudjuk, hogy ezt hol és milyen módon lehet majd megtenni.

A cégkapura minden gazdálkodó szervezetnek (ezen szervezetek listája elérhető ezen a linken) kötelező regisztrálni 2017. augusztus 30-ig bezárólag, továbbá be kell jelenteniük az elektronikus kapcsolattatásra szolgáló elérhetőségeiket (email-címeiket) és telefonszámaikat az úgynevezett Rendelkezési Nyilvántartásba. Erről bővebben az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvényben lehet tájékozódni.

A Rendelkezési Nyilvántartás (RNY) online felületére Ügyfélkapu-azonosítóval illetve jelszóval már be lehet lépni, azonban a céges elérhetőségek bejelentésére szolgáló funkció még nincs élesítve. Egyelőre nincs tudomásunk arról, hogy az elérhetőségeket milyen módon lehet megadni, és hogy a regisztráció elmaradásának milyen következményei lehetnek. Amint lesz fejlemény a regisztrációt illetően, megküldjük erről szóló tájékoztatónkat.