Havi húszezer forintos fizetéskiegészítés járhat a távmunkában dolgozó munkavállalóknak

A pandémia alatt népszerűvé vált home-office intézménye csak részben volt távmunkának tekinthető, hiszen míg a távmunka az Mt. 196. § (1) bekezdése értelmében a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen, rendszeresen folytatott olyan tevékenység, amelyet számítástechnikai eszközzel végeznek és eredményét elektronikusan továbbítják, addig a home-office során a munkavállaló a munkaidejének csak egy részét tölti a munkahelytől eltérő helyen.

A 2022. június 1-jétől életbe lépő törvényi szabályozás értelmében bár a munkáltatónak és a munkavállalónak változatlanul munkaszerződésben kell megállapodniuk a távmunkavégzésben, a távmunka lehet részbeni is, így a home-office-ban dolgozók is jogosulttá válnak a távmunkás munkaviszonyuk teljesítésével összefüggésben álló költségeik munkáltató általi megtérítésére.

Az átalánydíj mostani bevezetésével ráadásul a munkaadónak a mindenkori minimálbér 10 százalékát nem szükséges tételesen, számla alapján elszámolnia, így a távmunkában dolgozók akár havi 20 ezer forintot is kaphatnak a feladataik ellátásával kapcsolatos költségek fedezésére, mint például rezsi, internet, biztosítás.

A rendelkezések továbbra is megkülönböztetik a számítástechnikai eszközzel és a nem számítástechnikai eszközzel végzett távmunkát, de míg előbbi esetén a munkáltató írásos tájékoztatást ad a munkavégzéshez szükséges biztonságos munkakörülmények szabályairól, utóbbi esetében a nagyobb kockázatra tekintettel érvényben maradnak a szigorúbb munkavédelmi kritériumok.