A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 105 millió forintra bírságolta a SANDOZ Hungária Kereskedelmi Kft.-t (SANDOZ), mert nem az alkalmazási előírás alapján mutatta be ACC elnevezésű gyógyszereit. Míg a használati leírás alapján a gyorsaság kizárólag a felszívódásra vonatkozott, a reklámok gyorsaságot ígértek a gyógyszer teljes hatásmechanizmusának vonatkozásában.
Az ACC-termékek reklámai többek között az alábbiakat állítják: „Gyors megoldás hurutos köhögésre!”, „Gyorsan megtisztítja a légutakat!”, „ACC, az gyorsan hat”. Ezek a szlogenek orvosi rendelőkben és patikákban elhelyezett plakátokon, sajtóhirdetésekben, televíziós reklámokban és újságokban jelentek meg. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet álláspontja szerint az állítások nincsenek összhangban a gyógyszerek alkalmazási előírásában foglaltakkal.
A SANDOZ 2015 októbere és 2016 áprilisa között reklámozott jogsértően és folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot. A GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a hirdetések a fogyasztók széles körét érték el, illetve időben is elhúzódtak.
A SANDOZ a versenyfelügyeleti eljárás megindításának hatására felhagyott a jogsértő kereskedelmi gyakorlattal, erőfeszítéseket tett a jövőbeni jogsértések elkerülésére, és módosította kereskedelmi gyakorlatát.