Új európai stratégia a műanyaghulladék mennyiségének csökkentése érdekében

2018. január 16-án elfogadásra került a műanyagokkal kapcsolatos első páneurópai stratégia – áll az Európai Bizottság (EB) aznap megjelent sajtóközleményében. Az EB környezetvédelmet és fenntarthatóságot célzó stratégiája értelmében csökkenteni kell az egyszer használatos műanyagok felhasználását, a másfajta tervezés, előállítás és újrahasznosítás mellett gazdasági érvek is állnak. Az új tervek szerint 2030-ra az uniós piacon az összes műanyag csomagolásnak újrahasznosíthatónak kell lennie.

Bár az új stratégia célja elsősorban a műanyaghulladék mennyiségének csökkentése, emellett versenyhelyzetet is teremt az új technológiák és anyagok kifejlesztésében, illetve újfajta műanyag-gazdálkodás, körforgásos gazdasági modellt alapoz meg, melynek során fenntarthatóbb anyagok fejleszthetőek ki.

A Bizottság hangsúlyozta, hogy az új stratégia bevezetésének következtében nagyobb befogadóképességű feldolgozó létesítményekre lesz szükség, és meg kell oldani a hulladék hatékonyabb gyűjtését és szétválogatását. Az új stratégia keretében az Európai Unió korlátozná a mikroműanyagok használatát a termékekben, továbbá rendelkezik arról, hogy a tengeren begyűjtött hulladékot minden esetben vissza kell szállítani a szárazföldre, ahol feldolgozásra kerül. Támogatná az innovációt annak érdekében, hogy az újrahasznosítás hatékonyabbá váljon, illetve a veszélyes anyagok és szennyeződések eltávolíthatóak legyenek.

A Bizottság 2018 folyamán felülvizsgálja az irányelvet, és elkészíti a 2019-ben közzéteendő iránymutatásokat.